
Önmarketing: Félek, hogy nem vagyok elég jó!
„Félek, hogy nem vagyok elég jó!” – sokszor hallom ezt a mondatot a konzultációk során. Az első és talán a legfontosabb dolog, amit ilyenkor ki kell emelni, hogy egyáltalán nem vagy egyedül, ha így érzed. Sokan vannak, vagyunk így!
Azért fogalmazok többes számban, mert én is megküzdöttem ezzel az érzéssel, és ebben a bejegyzésben neked is segíteni szeretnék! Megosztom veled azt, ami nekem segített, és arra invitállak, hogy próbáld meg te is így kezelni ezt a félelmet.
Félek, hogy nem vagyok elég jó – Ez már imposztorszindróma?
Attól való félelem, hogy nem vagyok elég jó, esetleg mások rájönnek arra, hogy mégsem vagyok olyan jó, mint hitték, a leggyakoribb félelmek az introvertált vállalkozók körében. Talán még az szokott velük együtt megjelenni, amikor úgy érzik a vállalkozók, hogy az eredményeiket csupán a szerencsének köszönhetik, nem pedig a saját tudásuknak.
A szakirodalom ezt imposztorszindrómának hívja. Vagyis ezek a jelek arra utalnak, hogy ha így érzed magad, akkor te is imposztorszindrómával állsz szembe.
Hogyan tudod legyőzni ezt a félelmet?
Nagyon gyakran hallom vállalkozóktól, hogy azért nem merik jobban megmutatni magukat, mert mi lesz, ha kiderül, hogy nem is olyan jók, mint amilyennek gondolják őket. Ahogy az előbb is említettem ez a félelem gyakran az imposztor szindrómából ered, ami azt jelenti, hogy annak ellenére, hogy minden képességed és készséged megvan ahhoz, hogy segíts, te mégis úgy érzed, hogy nem vagy elég jó.
Előfordulhat, hogy a te utadat, a te vállalkozásodat folyamatosan másokéhoz hasonlítod, és azt érzed, hogy ők mennyivel többet értek már el. És emiatt nem mersz megszólalni, mert úgy gondolod, hogy te még sehol nem vagy hozzájuk képest.
Azt is gondolhatod, hogy nem te vagy a megfelelő személy arra hogy arról az adott témáról beszélj, meg mondjuk úgy érzed, hogy nincs elég tapasztalatod hozzá. Megveszel egy csomó könyvet, újabb és újabb tanfolyamokra iratkozol be, mert azt gondolod, hogy ez majd segít megoldani a helyzetet.
De valójában ez egy olyan korlát, amit te állítasz fel önmagaddal szemben, és így meg is fosztod magad és a célközönséget attól, hogy a te nézőpontodat, a te megoldásaidat megismerjék, pedig lehet, hogy az lenne az, ami sok embernek segítene. De mivel nem mered megosztani, ezért ez nem derül ki soha.
Olvass tovább, és mutatom, hogy milyen lépéseket tehetsz azért, hogy legyőzd ezt a félelmet!
Hatékony eszköz, amellyel legyőzheted a „nem vagyok elég jó” félelmedet!
A „félek, hogy nem vagyok elég jó” egy valós félelem. Nem akarlak arra biztatni, hogy söpörd a szőnyeg alá. Ehelyett segíteni szeretnék neked abban, hogy hogyan tudod legyőzni ezt a félelmet.
Első lépésként azt kell eldöntened, hogy van-e benned elég erő és kitartás, hogy önmagad dolgozz ezen a félelmen. Ha igen, akkor a következő két módszer nagyon hatékony tudnak lenni az elindulásban.
1.módszer: Írj egy sikerlistát!
Sokszor előfordul, hogy a saját sikereinket nem vesszük észre. Hiába mondják mások, hogy milyen szuper dolgot raktál össze, te mégis úgy érzed, hogy ez semmiség, ez nem nagy dolog, és igyekszel úgy tenni, mintha meg sem hallanád.
Ennek oka sok esetben az, hogy nem tudatosítod magadban, hogy az, amit elértél az egy siker. Legyen bármilyen kicsi, akkor is siker.
Tovább nehezíti a helyzetet az, hogy ha te is úgy működsz, hogy inkább a negatív dolgokat, a kudarcokat emeled ki, azokat erősíted magadban. Azt sorolod önmagadnak, hogy mi az, ami már megint nem sikerült. Azokra, amik viszont igen, azokra pedig csak legyintesz és mész tovább.
Arra invitállak, hogy keress egy nyugodt helyet, és szánj egy kis időt arra, hogy írd össze, hogy az elmúlt években, hónapokban, hetekben, napokban milyen sikereket értél el. Lehet ez bármilyen apró vagy nagy siker, írd fel a listádra.
Ne akkor próbáld megírni ezt a listát, amikor rossz napod van. Mert akkor nem fogod észrevenni őket. Olyan időpontot keress rá, amikor jó napod van, amikor úgy érzed, hogy elemedben vagy, mert akkor sikerülni fog látni azokat a dolgokat, amiket már elértél.
Tedd el ezt a listát egy jól látható helyre, hogy amikor újra mélypontra kerülsz, amikor újra előtör belőled a „nem vagyok elég jó” félelem, akkor lásd, hogy igenis sok dolgot elértél már.
2.módszer: Te mit tanácsolnál a barátodnak?
Lehet, hogy önmagadnak nehéz biztató szavakat mondani. De egy ismerősnek, egy barátnak, aki bajban van, akinek segíteni szeretnél, sokkal könnyebben jönnek az ötletek, tanácsok, igaz?
Próbálj meg belehelyezkedni ebbe a helyzetbe. Gondold végig, hogy te mit mondanál egy barátodnak, ha abban a helyzetben lenne, ahol te vagy.
Ez egy kicsit olyan, mint egy vizualizációs gyakorlat. Szánj rá néhány nyugodt percet, és meglátod, hogy sokat tud segíteni. Képzeld el, hogy ott ülsz egy kávé mellett a barátoddal, akin látod, hogy nagyon el van keseredve. Amikor megkérdezed tőle, hogy mi bántja, akkor elmondja, hogy állandóan azt érzi, hogy nem elég jó, ezért már fél bármit is megosztani, mert mi lesz, ha jön egy troll.
Most gondold végig, hogy mit javasolnál neki! Szerinted mi segíthetne neki ebben a helyzetben?
Ezeket a módszereket ha rendszeresen alkalmazod, akkor sokat tudnak segíteni. De ezt csak akkor fogod megtapasztalni, ha tényleg leülsz és megcsinálod ezeket a lépéseket.
Hidd le, hogy ha elkezded összeírni, hogy milyen sikereket értél el az életedbe – akár már gyerekkorod óta – akkor látni fogod, hogy igen is van alapja annak, hogy kiállj a célcsoportod elé, és megismerjék a te megoldásodat. Mert elég jó vagy hozzá!
Az önmarketing nem könnyű. Tudom, mert én is megküzdöttem vele. Én is tele voltam félelmekkel, belső gátakkal. Mindaddig nem tudtam sikeres lenni a vállalkozásomban, amíg ezekkel el nem kezdtem dolgozni. Amíg szembe nem néztem velük.
Az utam során számos eszközt és módszert megismertem. Olyanokat, amelyekkel sikeresen legyőztem ezeket a belső gátakat, az imposztorszindrómámat, a perfekcionizmusomat és még számos egyéb félelmemet.
Szeretném ezeket a módszereket veled is megosztani azért, hogy időt és energiát spóroljak neked. Ezért készítettem az ÖNMARKETING nyomulás nélkül című online programot.
Ezzel a programmal sokkal rövidebb idő alatt érhetsz el oda, hogy magabiztosan jelenj meg az online térben és ügyfeleket szerezz.
Ha szeretnél róla többet megtudni, akkor kattints az alábbi gombra, és nézd meg a részleteket!

