
4 típusú introvertált – Vajon melyikbe tartozol?
4 típusú introvertált embert különböztethetünk meg.
Melyek ezek a típusok, és honnan ismerheted fel, hogy melyikbe tartozol?
Egyáltalán beletartozol valamelyikbe?
Olvass tovább és kiderül!
Az introvertált ember
Talán a köznyelvben még ma is azt találjuk, hogy az introvertált ember egyenlő a szégyenlőssel. Sokan azonosítanak így bennünket elsősorban amiatt, mert szeretünk egyedül lenni, szeretünk visszavonulni a gondolatainkkal vagy egy jó könyvvel – ahelyett, hogy állandóan bulizni vagy rendezvényekre járnánk.
Ez akár egészen gyerekkorunktól kezdve elkísérhet bennünket. Jelen lehet az iskolás éveinkben, ahol gyakran hallottuk, hogy legyünk már bátrabbak, merjünk többször megszólalni stb. Pedig nem biztos, hogy arról volt szó, hogy nem volt mondanivalónk, csak szerettük volna átgondolni, esetleg utánanézni valaminek, mielőtt beszélünk. Persze erre a legtöbb esetben nem volt lehetőség.
Nos, felnőtt korunkban, amikor vállalkozóként kell helyt állnunk, ugyanezekkel a szituációkkal találkozhatunk. Nehézségekbe ütközhetünk amiatt, hogy nem tudunk fejest ugrani a folyamatokba, nehezünkre esik megmutatni önmagunkat, esetleg vállalkozóként nehezen nyílunk meg és bizony nehézséget okoz számunkra az önmarketing.
Bár az introvertáltak emberek sokfélék lehetnek, mégis a szakirodalom 4 típust emel ki leginkább. Nézzük, hogy melyek ezek!
Az introvertált emberek 4 típusa
1.Szociális introvertált
Az, aki ebbe a típusba tartozik a kis létszámú csoportokat részesíti előnybe a nagy létszámú csoportokkal szemben. Sokkal jobban kedveli az otthoni csendes estéket, mint a szórakozóhelyen töltött éjszakákat.
Vállalkozói körökben ugyanúgy megjelenik mindez. Hatékonyabban és magabiztosabban mozog kisebb körben, akár 2-3 vállalkozóval együttműködve, mint nagy konferenciákon és kapcsolatépítő rendezvényeken.
2.Gondolkodó introvertált
Az ebbe a csoportba tartozó introvertáltak hajlamosak sok időt tölteni gondolkodással. Ilyenkor elemezik az eseményeket, újra és újra átrágják magunkat a történéseken, megnézik, hogy hogyan reagáltak stb.
Az ilyen típusú embereknek általában nagy erősségük a kreativitás.
Ők azok, akik hajlamosak egy elütött betű miatt napokig rágódni annak ellenére, hogy az egész prezentációjuk zseniális volt.
3.Szorongó introvertált
A szorongó introvertált típusba azok tartoznak, akik gyakran érzik magukat nyugtalannak vagy idegesnek az emberek közelében, és olyankor, amikor valamilyen társas rendezvényen vannak jelen.
Ha ilyen személyiséggel vállalkozol, akkor nagyon fontos, hogy alaposan megismerd önmagad. Tudnod kell, hogy mik az erősségeid, hiszen ezekre alapozva kell marketing eszközöket választanod. Meg kell találnod annak a módját, hogy észrevegyenek, hogy lássanak a célcsoportodba tartozó emberek úgy, hogy közben önazonos maradhatsz.
4. Gátlásos introvertált
Ők azok, akik a leginkább hajlamosak túlgondolni a dolgokat. Jelentős időt töltenek egy-egy döntés mérlegelésével, mielőtt cselekednének.
Ez a típus nagyon nehezen boldogul önállóan, és vállalkozóként is számos nehézségbe ütközik. Nagy segítség lehet számára egy mentor, aki segít neki a gondolatait rendszerbe szervezni, és képes egy másik perspektívából megvilágítani a dolgokat.
Nem javaslom azonban, hogy általánosíts, hiszen azt tapasztalom, hogy a legtöbb introvertált ennek a négy típusnak a keveréke.
Sok introvertált olyan tulajdonságokkal is rendelkezik, amelyekről első ránézésre nem is gondolnád, hogy jellemző a személyiségtípusára. Például itt van a videózás.
Introvertáltként vállalkozom, de most már több videót és webináriumot is készítettem. Gyakran kapom meg a kérdést, hogy hogyan lehetek én introvertált, hiszen aki introvertált az biztosan nem áll ki videózni.
Ez nem így van. Ahogy korábban is írtam, introvertáltnak lenni elsősorban annyit jelent, hogy a túl sok interakció lefáraszt. Viszont tudom, hogy szeretek felkészülni, szeretem megtervezni, hogy mit mondok, és erre egy videó vagy egy webinárium tökéletes eszköz.
Előre megírom a szövegem, elkészítem a prezentációt, és mindezek ott vannak velem segítségként az előadás során. Nem magamtól kell kitalálnom, nem kell rögtönöznöm. Alaposan felkészülhetek.
Igaz, hogy egy webinárium megtartása után már nem nagyon van energiám más fontos feladatok elvégzésére, ezért mindig úgy tervezem, hogy az adott napon csak a webinárra koncentrálhassak, majd pedig utána feltöltődhessek.
Ezért fontos az önismeret. Neked is tudnod kell, hogy te hogy működsz. Az önismeret a vállalkozói siker egyik alapköve, hiszen ha tudod, hogy mik az erősségeid, mi az egyediséged, akkor arra alapozva ki tudod választani a felületeket, illetve az eszközöket ahhoz, hogy önazonosan vállalkozhass.
Ha pedig ehhez segítségre van szükséged, akkor kattints az alábbi képre, mert készítettem egy online programot, ami segít neked ebben.

